You are here
Minden Szülőnek, Edzőnek!
Minden Szülőnek, Edzőnek!
A napközi karate táborom kellős közepén hallottam a hírt a szolnoki brutalitásról. Körbenéztem a kis srácokon meg magamon, egyszóval a helyzetemen és az jutott eszembe, hogy az emberek milyen könnyen vonnak párhuzamot és milyen gyorsan ítélkeznek azok felett is, akik ugyanúgy karate edzők, vagy csak simán szigorú edzők. És, hogy mi a célom ezzel?
31 évnyi edzői múlttal egy ilyen tett megrokkanthatja az én és a kollégáim munkáját, azoknak az edzőknek a munkáját, akik évtizedeket tettek bele és jók, nagyon jók a területükön. A mi világunk egyáltalán nincs támogatva, lelkes edzők és szülők, tanítványok tartják életben. Számtalan aranyéremmel gazdagodik kis országunk évről évre a karate világából is, de a környezeten kívül senki nem tud ezekről. Ezzel csak a pillanatnyi helyzetet szerettem volna ismertetni. Persze, elítélem ami történt, csak jussak túl az első megdöbbenésemen. Én nagyon megválogatom a tanítványaimat, pl. büntetett előéletűt nem fogadok, de elküldöm azt is, akiről időközben kiderül, hogy morálisan alkalmatlan közénk. Nos, úgy tűnik, hogy ebben a világban 1 ilyen van. Remélhetőleg már csak volt. Mert ezt a mozdulatot, a lábsöprést az erkölcsi kódexünk alapján szigorúan önvédelmi okból vállalt bunyóban alkalmazzuk, vagy a páston mérkőzéseken. A videó homlokegyenest más helyzetet mutat és ez megbocsáthatatlan! Mintha a világunkba vetett bizalmat rúgta volna fel az az edző.
Valóban egyre több gond van a gyerekekkel, a gyereknevelés egyre nehezebb, nem is folytatnám, mert vékony jégre vezet, csak annyit szeretnék üzenni, hogy bármilyen nehéz is a gyerekek nevelése, nagyon sok jó edzőt ismerek, akik a legtöbbet hozzák ki a tanítványoktól. Mostanában egyre többször, érthető okból, elhangzik a honvédelem, a férfias hozzáállás. Szilárd meggyőződésem, hogy a mi világunk képes és tud is ebben segíteni, mert nem csak sima sportot, mozgásformát adunk át, hanem olyan nézőpontokat, olyan környezetet teremtve, aminek köszönhetően a srácok remek férfivá nőnek, a lányok pedig, volt határőrként és két lányos apaként ezt fontos kiemelnem, olyan kiállású nőkké, akik nehezebben lesznek áldozatai szexuális ragadozóknak.
Emiatt úgy gondolom, hogy igenis értékes a világunk, még akkor is ha néha belekerül egy rohadt alma. Minden sportban előfordul sajnos ilyen. Ezennel felkérném az edzőket, hogy nyilatkozzanak és határolódjanak el az ilyen esetektől, mert a jövőt mi nevelők formáljuk és a bizalmat ki kell érdemelnünk, meg kell szolgálnunk, ha csorbul, akkor meg kell védenünk. Azoknak a szülőknek, akiknek megrendült a hite, jó szívvel ajánlom böngészésre a táboraink szülői visszajelzéseit, A 2024-es vélemények a következő napokban lesznek feltöltve:
http://szegedkarate.hu/taborok
Köszönet a Magyar Karate Szövetségnek a példás gyorsasággal és szigorral való fellépéséért és az egyetlen döntés meghozásáért, ami ilyenkor lehet: fokozataitól való megfosztása és örök eltiltás.
Sportbaráti tisztelettel: Stempel Zoltán edző 4. dan