Jelenlegi hely

A Karate története

A korai harci stílusok

Az emberi harc egyidős az emberiséggel. Az első embereknek kb. 600.000 évvel ezelőtt, meg kellett valahogy védeniük magukat az állatokkal szemben, ez volt az "ösztönös harc a túlélésért". De ahogy az ember fejlődött és különbözni kezdett más állatoktól, főleg a hatalmában lévő nyelv, tűz és szerszámokkal, közösségeket kezdett kialakítani. Lehetséges, hogy már ezekben az időkben harcoltak egymással az emberek.

Amint megjelent a családban a családfői szerep, a tudatos vérszerződések a klánok közötti ellenségeskedéshez vezettek. Később, mikor kifejlődött a mezőgazdaság, megjelentek a háziállatok, letelepedett közösségekben éltek amik jobban szervezett és összetettebb szervezetek voltak. Az egyik osztály, amelyik kiemelkedett ebből a társadalomból, volt a katona osztály, akik fegyvereket készítettek maguknak, amelyek egyaránt szolgáltak védekezésre és támadásra is. Ez a katona osztály, együtt a vallás képviselőivel, a papokkal alkották a társadalom uralkodó rétegét.

Sok társadalomban megtalálható az ókori, ember-ember elleni harcmodorban lévő kifinomult szertartás, egy harci ág amely az isten vagy istenek kiszolgálására vagy képviseletének megőrzésére terveztek. Tökéletesebb fegyverek kifejlesztésével a szertartásoknak alaposan kidolgozott szabályokat alakítottak ki és az alapokat gyakorlatokra és technikákra fektették, melyek napjainkban is élnek.

A fegyvertelen küzdelem művészete

Európa

Az első olimpiai játékok keretében (K.e. 776- ban) egy Pankráció nevű versenyszám is megjelent. Ez az össz- fegyvertelen küzdelem egyik alakja volt, és mikor Görögországot lerohanták a rómaiak, két mai modern sportot fejlesztettek ki: a boxot és a birkózást. A Pankrációban használt technikák magukba foglalják az ütést, rúgást, dobást, és lefogást; de a Pankráció, a fegyvertelen küzdelem művészete nyugaton két fő ágazatra vált szét. Az egyik közülük, a box az ütésekre fekteti a fő hangsúlyt, a másik, a birkózás, viszont a dobásra és a lefogásra; e két sport szabályait ezeknek a fő jellemvonásoknak a szigorú figyelembevételével alkották meg.

India

Több mint valószínű, hogy ezeknek az európai harci technikáknak a hatása terjedt el Ázsiában, Nagy Sándor indiai hódításainak során (K.e. 336-323). Az indiai ökölharcban egy kis perzsa befolyást is felfedezhetünk. Néhány technikának a hatása, miután befogadták Indiában, gyorsan elterjedt Ázsiában, a buddhista misszionáriusok nyomán. Így például Thaiföldön a Thai-box fejlődött ki, Jáván szigetén pedig a Penchak nevű ökölharc.

Kína

Az indiai harcművészeteket buddhista gyakorlatokként vezették be Kínában az egészség megörzésének érdekében. A Thai Chi Chuan (Kína ökölharc stílusa) az indiai stílus és az ösi kínai ökölharc keverékéböl fejlödött ki.

A Zen buddhizmus alapítóját, a királyi családból származó Bodhidharmát, gyermekkora óta oktatták az indiai harci művészetekre.

A Liang dinasztiából származó Wu császár meghívására Kínába utazott, ahol kilenc évet töltött meditációval, arccal a sziklafal felé fordulva. 76 éves korában megalapítván a Zen szektát (K.u. 557), tanítványainak az egészség megörzésének művészetét, a Lo-ha n nyolcvan útját, a I-hu ching-et, és a Hsi-sui ching-et, mindent ami rányomta bélyegét a kínai harcművészetek elméletére.

Kakuteijitsu (Kínaiul: Chiao Ti Shu)

A kínai birkózásnak Chiao Ti Shu a neve, vagy japánul: Kakuteijitsu. Az ún. "Tavasz-őzsz idöszak" alatt (K.e. 770-48l), és a polgárháború ideje alatt (K.e. 480-222) a különbözö harcművészeti stílusok között a legnépszerűbb a Kakuteijitsu volt és a kínai ne mesi osztályok is nagyra értékelték. A Tsin (K.e. 221-201) és a Han (K.e. 208-206) dinasztiák alatt a kínai császárok, különösen Shia Huan Ti (a Tsin dinasztia elsö császára), és a Han családból származó Liang Wu Ti támogatta a Kakuteijitsu-t, ami gyorsan elterjedt a katonaság és a nép között, ez fokozatosan a technikák tökéletesedéséhez vezetett.

A Han idöszak alatt a Kakuteijitsu Kaiko néven vált ismertté. Egy Chen Yuan Yun nevű kínai Japánba utazott, az Edo-i (ma Tokió) Shokokujinál lakott, ahol bevezette a japánokat a Kakuteijitsu rejtelmeibe. Ma a Kaiko föleg a Ho Buk provinciában levö Po Tingb en népszerű és Hotei (Po Ting) Kaiko (Kuai Chiao) néven ismeretes.

Amikor a mongolok a Yue (1206-1368) idöszakban lerohanták Kínát, magukkal hozták a mongol birkózást, ez az atlétikus stílusú művészet a Kakuteijitsuval keveredve végül széles körben elterjedt.

A Ming dinasztia alatt (1368-1644) azonban a nép a technikát és a gyorsaságot kezdte értékelni, viszont fizikai erönlétét elhanyagolta, amit viszont a mongolok kihangsúlyoztak.

Kenpo (ököl - stílus)

Eredetileg a Kenpo-t Kenyo-nak vagy Gigeki-nek (támadás művészete) hívták. Abban az idöben az a mondás járta: a Gigeki a katonai kaszté, a Kakuteijitsu pedig a nép művészete.

Az ösi idökben, a Gigeki-t nagyra értékelték és a Han dinasztia alatt rendkívül megnött a népszerűsége. A Gigeki meglehetösen hasonlított a Kakutejitsuhoz, ami az eredetét illeti kihangsúlyozta az erönlétet, de híján volt a gyorsaságnak, amit késöbb a Kenpo-ban kifejlesztettek. A Kenpo valószínűleg az ösi Kakuteijitsu-ból fejlödött ki, mint ahogy a Box a Pankrációból.

A kínai össz-ököl harc stílusból, a Taikyokuken a legnépszerűbb napjainkban és fontos hatással volt, Kínán keresztül, az okinawai harcművészetekre. A Taikyokuken olyan tekintélyes befolyással volt a modern Karate kialakulására, hogy megkívánja a továbbiakb an a részletekbe való bocsátkozást.

Taikyokuken (Kínaiul: Tai Chi Chuan)

A Taikyokuken-t kb. a Ming dinasztia végén alapították és a Ching dinasztia elejétöl számítva kb. 300 éves múltra tekint vissza.

Abban az idöben számos ököl-stílust és harci módszereket fejlesztettek ki Kína egész területén, különbözö előnyökkel és hátrányokkal.

A Ming dinasztia alatt, a nagy Chi Chi-Kuang tábornok (1528-1587) összevonta az összes ökölharc stílusokat, a 16 ösi és modern irányzatból, hogy megalkossa a Kenkyo 32 zei-ét, 32 ököltartást, és ezáltal létrehozta egy általános harcmodor alapjait.

Egy fél évszázaddal késöbb, a Ming dinasztia vége felé, Chen Wang-Ting minden irányzat ökölharcát tanulmányozva tökéletesítette a Taikyokuken-t, amibe belefoglalt Chi Chi-Kuang 32 zei-éböl, 29-et.

Több ököl-stílus ágazat összevonásának eredménye a Taikyokuken, beleértve az ösi Tao-yin Shu-t (hajlékonyságot és nyújtást tartalmazó fizikai gyakorlatok) és Tu-na shu-t (hasi légzés művészete. Az előbbi két stílus az egészség megörzésének ösi kínai művész ete) és a Ching-lo hsues-shuo alkalmazásával (a belsö szervek "gyakorlatoztatásának" elmélete, hogy elösegítse a szabad véráramlást), ami a kínai gyógyászat alapja.

A Taikyokuken módosítása

Eredetileg egy ökölstílus, ami egy gyakorlatilag fegyvertelen harcmodorhoz tartozott, tehát a Taikyokuken ugyanúgy tartalmaz elemeket az egészség és a kondíció megörzésére, mint képességet a sikeres megsemmisítésre támadás során.

A tűzfegyverek és más modern fegyverek, egy évszázaddal ezelőtti kifejlesztésével, a háborúban elavulttá minösítették az ökölharcot, következésképpen a Taikyokuken-t főleg az egészség és a kondíció megörzésére kezdték használni.

Ma a legnépszerűbb Taikyokuken stílus, a Yo stílus, amit Yang Lu-Chan (1799-1872) vezetett be elöször Pekingbe. Yang Lu-Chan és másodszülött fia Pan Hou, Chi Jen-nek tanitották meg, aki Wu Cien-Chuan-t (1870-1942) avatta be ennek a stílusnak a rejtelmeibe.

A Taikyokuken Go stílusa a második legismertebb.

Mivel a Taikyokuken nagyon sokoldalú és nagyon alkalmazkodó, bárki: férfi vagy nö, fiatal vagy idős gyakorolhatja bármilyen módon, az előtte kitűzött cél tól függöen.

Nemcsak a kínai kormány ajánlja a Taikyokukent a harcművészet fontos részeként, de orvosi kezeléseknél és testnevelési órákon is használják.

Okinawa

Karate (Üres Kéz)

A 12. század elötti primitív okinawai közösségek kevésbé ismertek, de feljegyzések vannak három hatalmas úr viszályáról, 1314-böl. 1429-töl, több mint egy évszázaddal késöbb, a Nakayama palota ura, Syo Hasshi, a kard erejével egyesítette a fö szigeteket.

Ez az idöszak egybeesik a Kínában uralkodó Ming dinasztiával, vagy Japán Muromachi dinasztiájával. Ezalatt az idöszak alatt kiterjedt kereskedelmet folytatott Kínával és 1392-ben kínai bevándorlóknak engedélyezték a letelepedést.

Japánnal a kapcsolat úgyszintén virágzott. Ebben az idöszakban uralta a Wako nevű japán kalóz az Okinawát körülvevö tengert.

Habár a japán és kínai harcművészetek befolyásolták az okinawai harcművészeteket, nem voltak nagyon népszerűek, mivel a Syo Hasshi szigetegyesítö politikája óta, a virágzó buddhista kultúrában, békében éltek az emberek.

1609-ben a japán Satsuma klán seregei könnyedén leigázták a Ryukyu szigeteit. Okinawa hercegét túszként elhurcolták, Naha-ba (Okinawa fövárosa) pedig rendfenntartó eröket helyeztek,a belsö rend ellenörzésére. A katonai osztályt száműzték, és az összes fegyvert elkobozták. Emiatt az okinawai harci technikákban, amelyeket a mai napig az utókorra hagyományoztak, csak kis és nagy bot található meg, no meg a Karate - az Üres Kéz.

Okinawán a Karatét eredetileg "Tode" (Tang kéz) vagy csak "Te" (kéz) -nek nevezték.

Feljegyezték, hogy 1905 augusztusában egy bizonyos Karate oktató Okinawán, Nagashige Hanagasuku, a japán jellegű Karatét (Üres Kéz) használta Tang helyett.

1930 körül Gichin Funakoshi oktató Japánban, Karate-vá (Üres Kézzé) vá1toztatta a Tang kezet.

Most a japán jellegű "Kara" (vagy Ku) a Budo (a Harc Útja) lényegét jelképezi, ami az ellenséggel szembeni fegyvertelen önvédelmet jelenti. Azok, akik ezt a fajta fegyvertelen harcmodort gyakorolják, mindig ki kell üríteniük a tudatukat, megszabadítva az ö nzö és romboló gondolatoktól, mint "egy hangot adó üres völgy". Van egy buddhista közmondás: "A forma, üresség. Az üresség, forma."

Ha valaki felfogja a világmindenség lényegét, rádöbben, hogy minden üres. Az üresség bizonyít minden igazságot.

Habár különbözö keleti harcművészetek léteznek, mint a Jujitsu, lándzsa vagy kardvívás, íjászat, vagy botvívás, mindegyik alapja hasonló a Karate-val: a harcművészetek legalapvetöbb része a Karate, megtanít fegyverek nélkül harcolni - ahogy születünk - és követi az üresség tanát, mint a Zen Buddhizmus.

 

Karate iskolák

* Shito iskola (alapító: Kenwa Mabuni):Az iskola neve Itosu és Higaonna mesterek japán írású nevéből vett egy-egy írásjegyből származik. Főleg Japán nyugati részén népszerű.

* Goju iskola (alapító: Chojun Miyagusuku):A Goju iskola eredete megegyezik a Shito iskoláéval. A japán Goken (erős ököl) és Juken (lágy ököl) szavakból származik a Goju név. Ugyanúgy Japán nyugati részén népszerű.

* Shotokan iskola (alapító: Gichin Funakoshi):A név a Funakoshi által használt Shoto kalligráfiából származik. Főleg Japán északi részén terjedt el.

* Wado iskola (alapító: Hironori Otsuka):Abban a hitben nevezték el Wado-nak (Béke Útja), hogy a Budo (Harc Útja) alapja a béke útja. Ugyancsak Észak-Japánban népszerű.

 

A Karate bemutatása

* 1912: Japán Elsö Flottájának 10 tisztje egy hétig Karate-t gyakorol Okinawán.
* 1920: Norimichi Yabe (Okinawai Tanárképzö Föiskola Karate oktatója) Los Angeles-ben Karate bemutatót tart.
* 1921: Funakoshi Tokióban bemutatja a Karate-t.
* 1923: Asamoto Motubu Oszakában bemutatja a Karate-t.

 

Japán

Sumo

Habár azt állították, hogy a Sumo a kínai Kakuteijitsu-ból származik, számomra valószínűbbnek tűnik, hogy a Sumo Japánban született és az ösi védekezö harcmodorból fejlödött ki, más harcművészetekhez hasonlóan.

Világos, hogy a Sumo eredetileg a kínai Kakuteijitsu és a görög Pankrációhoz hasonlóan, szabályok nélküli harcmodor volt, az ellenfelek addig harcoltak amíg az egyik a földön nem maradt.

Például fennmaradt egy írás arról, hogy a Yamato korszakban Nomino Sukune és Taimano Kehaya a császár előtt birkóztak és Sukune eltörte Kehaya egyik bordáját, szétrúgta egyik csípöcsontját, majd kivégezte.

Azonban a Naro időszak alatt az ütés, csapás, és rúgáshoz hasonló technikák használata be voltak tiltva. A Sumo inkább sporttá vált, mint komolyabb harcművészeti ággá. Ma, a Sumo japán nemzeti sport és nagyon népszerű mind a profik, mind az amatörök között.

Jujitsu

A Genpei és a Kamakura korszakokban gyakran súlyos páncélzatban, magányosan harcoltak, így a birkózás népszerűsége rohamosan nőtt.

Az Onin viszálya (1469) óta, a Nanboku idöszakban a nehéz páncélt felváltotta a könnyű páncélzat. Az utána következö Sengoku idöszakban (polgárháború idöszaka), Takeuchi Minamoto Hisamori megalapította a Takeuchi Jujitsu iskolát (1532). Az akkori harcművés zetekböl kiválasztotta és rendszerezte az összes ismert, fegyvertelen harchoz tartozó technikát, egyéni stílust fejlesztve ki belölük. Megkockáztatható az az állítás, hogy így a Jujitsu-t nagymértékben befolyásolta a Sumo.

A Takeuchi Jujitsu iskolát alapítása után, sok más iskola követte. A Jujitsu abban az idökben egyfajta birkózás volt, a harctéren a harc élesben történö gyakorlására tervezve.

1558-ban, a Ming dinasztia végén, a kínai Chen Yuan Yun átjött Japánba és Fukuno Masakatsu-t, Miura Yoshitatsu-t, és Isokai Jirozaemon-t beavatta a Kakuteijitsu-ba, a Kinshoho-ba, és a Jiujutsu-hoz hasonló fegyveres harcba.

Fukuno kifejlesztette a Shintoryu Wajitsu-t, a tanítványa Ibaragi Mataemon pedig a Kitoyu-t.

Körülbelül abban az idöben, Akiyama Shirobe Nagaszakiból orvosi tanulmányok céljából Kínába ment, ahol egy kínai katonatiszt bevezette a Byakuda sante (az egyik kínai ököl-stílus) és a Kappo 28 Ryu (az újjáélesztés 28 útja) stílus titkaiba, majd visszatért ekor Japánba, megalapította a Yoshinryu-t.

A tiszteletreméltó Otsuka Hironori mester, aki a Wado-ryu alapítója is, gyermekkora óta tanulta a Shinto Yoshinryu-t (a Yoshinryu fejlesztett változata) és alapos jártasságot szerzett benne. Ő választotta ki az eredeti japán Jujitsu legjobb részeit és ezek et egybeolvasztotta az okinawai Karate-val.

Összefoglalás

Nyilvánvaló, hogy a kínai ököl-stílus befolyásolta a legjobban a Karate-t, habár a Karate eredetét vissza lehet vezetni az európai Pankrációig.

Mikor Okinawa adót kezdett fizetni a Ming császároknak, a Chi Chi-Kuang és Chen Wang-Ting által kifejlesztett kínai ököl-stílusokat bevezették Okinawára. Ahogy bevezették, egybeolvadt az eredeti helyi harcművészetekkel, de később, Satsuma fegyverviselési tilalmának köszönhetöen, az egyedi okinawai Karate, amely a halálos fegyverekké kifejlesztett kezek és lábak művészete, kibontakozott és gyorsan elterjedt a szigeten.

Ezt a Karate-t mutatták be Japán fö szigetén 1921-ben, a Japán Jujitsu-ból átvéve pár jó fogást és ezt fejlesztették ki Japánban, amit ma Nihon Karate-do-ként ismerünk.

Van némi hasonlóság a kínai ököl-stílus és a Karate között, habár a kínai ököl-stílus elsödleges célja napjainkban a fizikai edzés és az egészség megörzése. A japán Karate más oldalról, az okinawai Karate-t követve harcközpontú, halálos harcművészetként le tt kifejlesztve, habár ma már sporttá vált. Nagy különbség van a megközelítés és a viselkedés között, hisz az utóbbiba fektették a japán Budo szellemet (a harc útjának szelleme).

Érdemes megemlíteni itt, hogy 1964-ben a Tokiói Olimpiai Játékok alkalmával, a japán Karate, amely közben sok iskolává bomlott szét, szövetséggé alakult azév októberében, Össz-Japán Karate Egyesület néven az Oktatásügyi Minisztérium támogatásával.

Lehetséges, hogy a Karate-do a Japán Atlétikai Szövetség része lesz, így lehetövé válik egy Össz-Japán Bajnokság, és a jövöben a Karate talán az Olimpiai Játékok részévé válhat. Nagy elégtétellel tölt el, hogy a Karate-do egyre népszerűbbé válik az egész földkerekségen.

Forrás: Tatsuo Suzuki - Karate Do